FISESZ XII. kongresszus – beszámoló
Tisztelt Kollégák!
Nagy örömmel számolunk be a Fiatal Sebészek Szekciójának XII. Kongresszusáról, amely 2026-ban a balatonalmádi Hotel Bál Resortban került megrendezésre április 17-19. között. A rendezvény a korábbi évek hagyományait folytatva idén is kiváló szakmai és közösségi fórumot biztosított a fiatal sebészek számára, ahol a tudományos fejlődés, a tapasztalatcsere és a közösségépítés egyaránt hangsúlyos szerepet kapott.
A kongresszus programja rendkívül sokszínű volt: a plenáris előadások mellett interaktív esetismertetések, poszterszekciók és tematikus blokkok biztosították a résztvevők aktív bevonását. A főbb témák között kiemelt szerepet kapott az endokrin sebészet, a pancreas betegségek ellátása, valamint a proktológia aktuális kérdései. A fiatal kollégák magas színvonalú előadásai és esetei ismét bizonyították, hogy a jövő sebészgenerációja felkészült és innovatív szemléletű.
A kongresszus egyik különleges eleme volt az interaktív esetbemutatások rendszere, ahol a hallgatóság aktív részvételével, valós idejű szavazásokkal zajlott a szakmai diskurzus. Emellett a poszterszekciók is nagy érdeklődés mellett zajlottak, lehetőséget adva a fiataloknak az érdekes esetek bemutatására.
A gyakorlati készségek fejlesztését idén is kiemelten kezeltük: a laparoscopos és robotsebészeti versenyek nagy népszerűségnek örvendtek. A MEDTRONIC által támogatott laparoscopos verseny, valamint a SOFMEDICA da Vinci robotján zajló robotsebészeti megmérettetés során a résztvevők valós műtéti szituációkat idéző környezetben mérhették össze tudásukat.
A tudományos program mellett a közösségi élmények sem maradtak el: az esti programok kiváló lehetőséget biztosítottak a kötetlen beszélgetésekre, szakmai kapcsolatok építésére.
A vasárnap reggeli közgyűlés kiemelt jelentőségű volt, hiszen ekkor került sor a vezetőségi ciklus lezárására és az új vezetőség megválasztására. Ezúton is szeretnénk megköszönni leköszönő vezetőségi tagjaink – Varga Zsolt elnök, Tajti János és Mester Gábor – áldozatos munkáját, amely meghatározó volt a FiSeSz fejlődése szempontjából.
Az újonnan megválasztott vezetőség tagjai: Balogh Anna, Tölgyes Tamás és Mező Kornél, akik a korábbi vezetőségi tagokkal – Vas Márton, Váczi Dániel, Buzás András, Kokas Bálint, Bárdos Dávid és Palkovics András – kiegészülve folytatják a szervezet munkáját. A közgyűlés döntése értelmében a FiSeSz új elnöke Kokas Bálint lett.
Külön köszönet illeti támogatóinkat és kiállítóinkat, akik nélkül a kongresszus nem valósulhatott volna meg ilyen színvonalon, valamint minden résztvevő kollégát, akik jelenlétükkel és aktív részvételükkel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
Díjazottak
Proktológiai interaktív esetismertetés
- Halvax Péter Ákos
- Szabó Balázs
- Gajdátsy Péter
Proktológia poszter
- Kuna Tamás
- Mészáros Anett
- Emán Beáta
Endokrin interaktív eset
- Virga Attila
- Al-Sheraji Nada
- Varga Bence
Endokrin poszter
- Ditrói Gábor
- Lévay Klára
- Huszár Borbála
Pancreas interaktív eset
- Ulmann Lőrinc
- Szemlaky Zsófia
Endokrin és Pancreas poszter
- Ditrói Gábor
- Lévay Klára
- Huszár Borbála
Laparoscopos verseny
- Kincses Gergő
- Silvas János
- Mihály Izabella
Esetmegoldó verseny
- Lovász Zoltán
Bízunk benne, hogy a FiSeSz XII. Kongresszus minden résztvevő számára szakmailag inspiráló és közösségileg is meghatározó élményt nyújtott, és jövőre ismét hasonló lelkesedéssel találkozunk!