VII. Kongresszusi beszámoló (2019)
Tisztelt Kollegák!
Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron hetedik alkalommal olvashatjátok kongresszusi
beszámolónkat az idei, 2019. március 29-31. között megrendezett MST Fiatal Sebészek
Szekciójának VII. Kongresszusár ól, mely a korábbi évek hagyományait követve idén is
Balatonalmádiban, a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjával egy időben került
megrendezésre. Büszkék vagyunk arra, hogy idén is nagyszámú, összesen 282 résztvevő
látogatott el, közülük 25 szakdolgozó is.
Az idei év fő témái a proktológia, az emlősebészet, a perioperatív ellátás és a pancreas
cystosus és gyulladásos betegségeinek interdiszciplináris ellátása voltak. Míg az utóbbi,
hagyományos, „közös” FiSeSZ-Figamu szekcióban a gasztroenterológus kollegák előadásait
hallhattuk, addig az emlősebészeti témában a társzakmák előadói kiváló plasztikai sebészeti,
onkológiai, radiológiai és pathológiai előadásokal készültek, a perioperatív ellátás szekcióban
pedig aneszteziológus kollegák előadásait hallhattuk. Összesen 25 felkért előadó tól
hallgathattunk naprakész összefoglaló referátumokat.
A korábbi évekhez képest, a felkért eladások mellett az egyes szekciókban a fiatal kollegák
esetismertetés formájában kaptak teret a témához kapcsolódó interaktív kazuisztikai
előadások megtartásával, melyek közül 34 poszter, 25 pedig szóbeli előadás formájában
került bemutatásra. A poszter szekcióban az esetek bemutatása idén is e-poszter
formájában történt, mely során nem maradhatott el a már hagyományos és nagy sikernek
örvendő sör- illetve borkóstoló sem.
A kongresszus első napján 5 skill labort tartottunk, ahol a fiatalok laparoscopos trainingen,
metszésvezetés kurzuson vehettek részt, stresszkezelési és a SASOK (Szuggesztiók
Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban) technikákat tanulhattak szakemberek irányításával,
illetve új kezdeményezésként került megrendezésre és nagy érdeklődésnek örvendett „A
szeptikus láb sebészete, amputációk” training.
Szinte már hagyományt teremtve a Műtősasszisztensi Társulás idén is kongresszusunk
keretében tartotta meg továbbképzését, a szombat reggeli Műtőasszisztensi szekcióban 6
előadást hallgathattunk meg.
A FiSeSz soron következő vezetőség választására a szombat reggelre összehívott
Közgyűlésen került sor. Leköszönő, de a FiSeSz munkáját támogatásukkal, ötleteikkel továbbra is
segítő, vezetőségi tagok: Hevér Tímea és Szücs Ákos, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni az
eddigi évek sok-sok munkáját! Az újonnan megválasztott vezetőség tagjai: Andrási László, Kokas
Bálint, Mán Eszter, Mester Gábor, Ónody Péter, Ottlakán Aurél, Turu Dorottya elnök: Varga
Zsolt
A színvonalas és reményeink szerint mindenki számára hasznos és gondolatébresztő
előadások után az esti társasági programok nyújtottak kellemes kikapcsolódási lehetőséget…
A tavaly indult kezdeményezést folytatva idén is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a
kongresszusunk egyre inkább „paper free” legyen, azaz a hagyományos, papír alapú
programfüzetet idén is egy kiváló alkalmazással helyettesítettük. A GUIDEBOOK-on nem
csak a részletes program volt megtalálható, a helyszín térképével, poszterekkel, de az
előadókról, kiállítókról is olvashattatok egy rövid bemutatkozást. A legfontosabb napi
eseményekről (vezetőség választás eredménye, aznapi nyertesek névsora) pedig üzenet
formájában is értesülhettek az alkalmazás használói, sőt akár egymás közötti üzenetváltásra
is alkalmas volt a program. A SLIDO pedig nagy segítségünkre szolgált a szavazások
lebonyolításában, hiszen szavazógép helyett mindenki a saját telefonjáról adhatta le voksát,
sőt segítségével akár előadás közben lehetett kérdezni az előadótól, üléselnököktől.
Reméljük a jövőben egyre szélesebb körben használjátok majd ezeket az alkalmazásokat és
mi is igyekszünk egyre több funkcióval bővíteni azokat.
Támogatóink jóvoltából értékes nyereményekkel tudtuk jutalmazni a legszínvonalasabb
előadókat, akiket a közönség a szekció végén szavazott meg. A nyertesek névsorát a
www.fisesz.hu, facebook.com/fisesz oldalakon közöljük, illetve megtalálható a kongresszus
elektronikus programfüzetében is- Guidebook alkalmazás, ahol egyébként a kongresszuson
készült fotók is megtekinthetőek.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani régi és új támogatóinknak, a kiállító standok
szolgálatkész személyzetének, valamint a résztvevő kollégáknak!
Újabb továbbképzési teret nyitunk. Továbbképző sorozatunkat, mely során tavaly a
laparoscopos és nyitott jobb hemicolectomia kérdéskörét tárgyaltuk, idén a nyitott és
minimál invazív lágyéksérv sebészet témakörével folytatjuk. A Janssen Akadémia
2019.06.07-én 15:00-kor kerül megrendezésre a Johnson & Johnson támogatásával . A
továbbképzés helyszíne: 1123, Budapest, Nagyenyed utca 8.
Az online piactér továbbra is elérhető mindenki számára ( http://fisesz.hu/Market ), még van
lehetőség a 30 000 Ft-os részvételi támogatás megpályázására is. Buzdítjuk a fiatal
kollégákat, hogy a különböző sebészeti osztályok által meghirdetett célzott és intenzív
képzési programok közül válogassatok!
Üdvözlettel:
a FiSeSz vezetősége